segítség

Segítség:lapozni a lap alján,"régebbi bejegyzések" cimszó alatt ,a képekre kattintva,nagyobb méretben is megtekinthetők



Székely Híradó

Székely Híradó 8. évfolyam/1. szám
1711-1871-2011
Kedves Szülők!
            Tisztelettel köszöntöm Önöket a 2010/2011-es tanév kezdete alkalmából.
                Több szempontból is más lesz ez a tanév, mint az eddigiek. Persze mindegyik más, de reményeink szerint ez az év különlegesebb, értékesebb lesz, mint az eddigiek. Először is azért, mert az országgyűlési választások után a kormányrúdhoz került új vezetés, s annak oktatási ügyekért felelős államtitkára nagyobb gondot kíván fordítani a szakma támogatására, mint történt ez korábban. S nem csak a pedagógusok nagyobb megbecsüléséről van szó, hanem arról, hogy a felesleges adminisztrációt csökkentve, a valódi nevelő – oktató munkára több erő, energia juthat. Ennek jegyében már ez év második félévének végétől 2. évfolyamtól megszűnik  a szöveges értékelés, és – indokolt esetben – évet kell ismételnie a követelményeket nem teljesítő tanulónak, valamint csökken a felesleges adminisztráció mennyisége. Másodszor azért, mert a tantestület döntése, valamint a képviselőtestület erkölcsi támogatása alapján ebben az évben szeretnénk folyamatos programokkal megemlékezni arról, hogy 1871-ben azaz 2011-ben lesz 140 éve, hogy az egyháztól átadott épületben megkezdődött a szadai községi elemi oktatás. Ugyancsak 2011-ben emlékezhetünk meg arról, hogy – jelenlegi tudásunk szerint - 300 évvel ezelőtt készült az első írásos feljegyzés szadai elemi iskolai oktatás tényéről. A két évforduló kapcsán szeretnénk év közben minél több lehetőséget biztosítani arra, hogy mindenki megismerhesse az iskola történetét, valós képet kaphasson a jelenleg itt folyó szakmai munkáról, diák és pedagógus életről, a régi diákok és tanárok újra találkozhassanak, beszélgethessenek. Egyesíthessük minden jó szándékú ember erejét, hitét, energiáját az iskola tárgyi és szellemi megújítása érdekében, hogy az iskola újra mindannyiunk közös ügye lehessen.
                Az első osztályokból a nagyobb odafigyelést igénylő gyerekekkel magyar órákon külön könyvből, egyéni haladási ütemben fejlesztő pedagógus fog foglalkozni. Az összevont 5. osztály bontott csoportban vesz részt a magyar, matematika és angol órákon. Hetedik osztályban újra indul a középiskolai felkészítő csoport. Minden különösen fontos tárgyból 1-8. évfolyamokon indul korrepetálás. 16 féle szak- és sportkörön vehetnek részt diákjaink, indulnak az alsós – felsős tanulmányi és sportversenyek. Minden évfolyamon szerveződött napközi, 7-8. osztályban tanulószoba.
                A nyáron igyekeztünk a kezdéshez a megfelelő feltételeket biztosítani. Vízszerelő nézte át és javította ki az összes mosdó, öltöző hibáit. Tisztasági festés volt minden mellékhelyiségben, valamint a középső szint minden tantermében. Szülői összefogással kifestették az 1. a osztály termét. Hat tábla került újrafestésre, vonalazásra. Modernizáltuk az iskola teljes épületét a hangosítás szempontjából. A főbejárati pulttól lehet „felszólni” bármelyik terembe, hogy melyik gyermekért jöttek, melyik pedagógust keresik. Megszépült az iskola kertje.  Külön kis könyvtárat alakítottunk ki olvasásra, tanulásra, kis előadások készítésére. Új, nagyobb helyre került a fejlesztő szoba.
                Kiegészítettük Házirendünket, melyet már elfogadott a tantestület, megismeri minden diák, szülő, véleményezésre megkapja a DÖK és a Szülői Tanács. Kérdőívet kap minden szülő, melyben szeretnénk megismerni az iskola legfontosabb területeivel kapcsolatban a szülők véleményét. A visszaérkezett válaszok alapján közös beszélgetést tervezünk minden érdekelt részvételével. Reméljük ebben az évben a Szülői Tanácson keresztül jobban sikerül aktivizálni a szülői kört, hiszen igazi eredményeket csak közös, békés munkával érhetünk el, melyre mindannyian már régóta várunk.
                Jövőre is szervezünk nyári tábort, valamint kirándulást Erdélybe. A részleteket a szülői értekezleteken ismerhetik meg.
S nézzük a 183 tanítási napos tanév várható legfontosabb eseményeit (az EMLÉKÉV programjairól később külön tájékoztatást adunk):
Szeptember

02. csütörtök 17.00
Első osztályok szülői értekezlete
08. szerda 17.00
Alsós szülői értekezletek
09. csütörtök 17.00
Felsős szülői értekezletek
10-20. péntek - hétfő
Papírgyűjtés
18. szombat
Községi szüret
Október

06. szerda
Aradi megemlékezés
Felsős tanulmányi verseny I. forduló
15. péntek
Múzeumi nap
22. péntek
Iskolai emléktúra a forradalom alkalmából
Gödöllői arborétum
27. szerda 8.00
Alsós nyílt nap
28. csütörtök 8.00
Felsős nyílt nap
29. péntek
Utolsó tanítási nap -Környezetszépítés
Alsós tanulmányi verseny
November

02-05. kedd - péntek
Őszi szünet
08. hétfő
17.00
Őszi szünet utáni első tanítási nap
Fogadó óra
10. szerda
Felsős tanulmányi verseny 2. forduló
17. szerda
Ki Miben Tudós?
26. péntek
Pedagógiai Tanácskozás
Tanítási szünet
27. szombat
Adventi készülődés kezdete
December

06. hétfő
Mikulás
20. hétfő
Iskolai karácsonyi ünnep
21- január 02. kedd- vasárnap
Téli szünet
2011. január

03. hétfő
Téli szünet utáni első tanítási nap
12. szerda
8. o vizsga – matematika
13. csütörtök
8. o. vizsga – magyar nyelv és irodalom
14. péntek
Első félév vége
21. péntek
Félévi értesítők kiosztása
24. hétfő
Diákfórum
Február

02. szerda 17.00
Alsós szülői értekezlet
03. csütörtök 17.00
Felsős szülői értekezlet
04. péntek 14.00
                   17.00
Alsós farsang
Felsős farsang
25. péntek
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Március

11.péntek
Iskolai ünnepély a forradalom emlékére
14. hétfő
Tanítási szünet
15. kedd
Nemzeti ünnep
16. szerda
Szólalj meg bátran angolul című program
18 – 28. péntek - hétfő
Papírgyűjtés
30. szerda
Nyílt nap a leendő elsősök szüleinek
Felsős tanulmányi verseny 3. fordulója
Április

18 – 19. hétfő - kedd
Leendő elsősök beíratása
20. szerda
Utolsó tanítási nap -Környezetszépítés
21 – 26. csütörtök - kedd
Tavaszi szünet
27. szerda
Tavaszi szünet utáni első tanítási nap
Föld Napja – Felsős tanulmányi verseny 4. fordulója
Május

07-08. szombat - vasárnap
Székely napi programok
11. szerda 17.00
Alsós szülői értekezletek
12. csütörtök 17.00
Felsős szülői értekezletek
18. szerda
Beiratkozott elsősök szülői értekezlete
25. szerda
Kompetencia mérés 4 – 6 - 8. osztály
27. péntek
Székely Mozaik – emlékévi gálaműsor
Június

02 – 03. csütörtök – péntek
                                 Vizsgák:
7. osztály: magyar nyelv és irodalom, matematika
8. osztály: történelem, angol
03. péntek 8.00
Megemlékezés az iskolai trianoni Emlékhelyen
09 – 10. csütörtök - péntek
Osztálykirándulások
14. kedd
Hagyományőrző nap
15. szerda de
                   17.00
Székely diáknap
Ballagás
17. péntek
Tanévzáró ünnepély
20. hétfő
Aranybusz kirándulás
27– július 02. hétfő - szombat
Nyári tábor – Novaj
Július 11 – 17.
Utazás Erdélybe